„Amit belül elérünk, az a külső valóságot is megváltoztatja"

Otto Rank

Rólam

KAT_0355

Köszöntelek a honlapomon!

Röviden magamról: az alap- és mesteri pszichológus diplomámat a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen szereztem, a szexuálpszichológiai szakpszichológus képzést pedig az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen.

Fókuszomban alapvetően a stressz/szorongás, depressziós tünetek csökkentése áll, (alvászavar, hangulatingadozás, érzelmi szabályozás nehézsége, stb.) többek között a HétHang-terápia segítségével (is). Kidolgoztam gyerekek és felnőttek számára is több módszert, eszközt, a gyerekek részére az erzelmifejlesztes.hu honlapon lehet részletesen tájékozódni.

A 2022-2023-as évadban a Duna televízió Családi kör c. műsorának voltam a szakmai képviselője Harmat László kollégámmal.

Mélyen hiszek az ember fejlődésében. Hiszek abban, hogy pszichés/érzelmi, mentális/szellemi és még testi/fizikai téren többre vagyunk képesek, mint amennyit feltételezünk magunkról, vagy mások feltételeznek rólunk. A munkám során arra törekszem, hogy ezeket a belső erőforrásokat sikerüljön megtalál(tat)ni, a mindennapi külső-belső jóllét színvonalát emelni, a kapcsolati rendszereket megérteni és harmonikusan, intelligensen kezelni. Ez az önmagunkkal való kapcsolatra is értendő.

01.

Pszichológiai tanácsadás

Tanácsadó pszichológusként abban támogatom klienseimet, hogy jobban megértsék önmagukat, kapcsolataikat és élethelyzeteiket. Hiszek abban, hogy minden változás a tudatosodással kezdődik — amikor ránézünk arra, ami nehéz, lehetőség nyílik a fejlődésre és az új egyensúly megtalálására. Munkámban empatikus, elfogadó szemléletben kísérem azokat, akik szeretnének közelebb kerülni önmagukhoz, és megtalálni a saját útjukat a mindennapokban.

02.

Szexuálpszichológiai tanácsadás

Az Intelligens Intimitás szemléletet azért hoztam létre, mert hiszem, hogy a szexualitásban rejlő tudatosság és önismeret kulcs a harmonikus, örömteli élethez. Szexuálpszichológusként abban támogatom klienseimet, hogy biztonságos, elfogadó térben fedezzék fel saját vágyaikat, határaikat és kapcsolódási mintáikat. Célom, hogy segítséget nyújtsak a szexuális és párkapcsolati elakadások oldásában, és hozzájáruljak egy érettebb, érzékenyebb intimitáskultúra megteremtéséhez.

03.

Intenzív önismereti tréning

Az értelemmel felruházott ember a külvilágon kívül egyetlen dologra kíváncsi még a legjobban: saját magára. Kapcsolatokon, munkán, különböző tevékenységeken keresztül képes reflektálni a saját és mások viselkedésére, érzelmeire, gondolataira. Az ókori tanács az önismeretre való felhívásra ma aktuálisabb mint valaha, ebben a változó és zavaros világban.

04.

Szexuálpszichológiai tanácsadás

Ha élet ezen területén van(nak) kérdés(ek), elakadások, nem érthető teljes mértékben a saját, illetve a másik nem működése…ha érdekel, hogy hogyan és miként lehetne jobbá és harmonikusabbá a szexuális együttlétet, akkor lehet és érdemes hozzám fordulni.
A szexuális intelligenciának kulcsa és lényege az önismeret, a szexuális énünk mélyebb megismerése.

Blog cikkek